· Kő András · Stratégiai gondolkodás
Az érték, amit nem mérünk meg
Van egy kérdés, amit soha nem tesznek fel az éves értekezleteken. Pedig minden más szám ebből értelmődik.

Van egy ügyfelem, akivel hétről hétre, hónapról hónapra együtt építjük a cégét.
Nem „éves záró” hangulatban találkozunk, hanem a valódi munkában: folyamatokat rakunk rendbe, döntéseket készítünk elő, emberekkel beszélünk, és közben visszük a napi működést is.
Egyik alkalommal egy különösen átdolgozott nap végén már a búcsúzásnál tartottunk. Felálltam, összecsuktam a laptopot, és épp indultam volna, amikor megállított, rám nézett, és csak ennyit mondott: "Van egy kérdésem. Honnan tudom, hogy valóban jó irányban megy ez a cég?"
Nem a bevételről kérdezett. Nem az eredményről. Valami másról.
Leültünk vissza. Egy óra hosszat beszélgettünk.
Ami nem szerepel a kimutatásban
Peter Drucker azt írta: ha valamit nem mérsz, nem tudod irányítani. Ez igaz.
De van egy másik nehézség is: a legfontosabb dolgok egy részét nagyon nehéz megmérni. Nem azért, mert nem léteznek – hanem mert ha mérőszámba próbálod sűríteni őket, elveszítesz valami lényegeset.
Az a cégvezető, a bevezetőben hivatkozott ügyfelem, erre gondolt. Nem a negyedéves árbevétel nem volt jó – az jó volt. Hanem az, hogy nem tudta, mi az az alap, amelyre a következő öt évet építi. A csapata motivált-e még? A rendszerei bírják-e a növekedést? Ő maga elég energiával rendelkezik-e ahhoz, ami következik?
Ezek a kérdések nem szerepelnek a riportokban.

Három dolog, ami meghatározza, hova tart a cég

Az egyik a szervezet tanulóképessége. Ha valami elromlik, mit csinál a cég? Ha egy folyamat nem működik, kijavítja és beépíti a tanulságot, vagy ugyanazt a hibát egy év múlva ugyanúgy elköveti? Egy szervezet, amelyik nem tanul, minden ciklusban előlről fizeti a tandíjat – láthatatlan adósságként.
A másik a vezető figyelmének fókusza. Nem arról van szó, hogy hány órát dolgozik. Hanem arról, hogy mire fordítja azt az energiát, amelyből igazán kevés van: a valóban stratégiai gondolkodásra, a fontos emberi kapcsolatokra, az előretekintésre. Ha ezt teljesen felváltja a napi tűzoltás, az csendben felgyülemlik.
A harmadik a belső igazodás. Értik-e az emberek, mi felé tart a cég – nem azért, mert egyszer elmondták nekik a stratégiát, hanem mert érzik a napi döntésekben? Vagy mindenki más irányba húz, láthatatlan energiákat fordítva egymással szembe? Ezt világította meg Drucker azzal a mondásával, hogy
“A kultúra megeszi a stratégiát reggelire!”
Ezeket nem könnyű megmérni. De érezhető, ha megvannak. És érezhető, ha nincsenek.
Azóta minden alkalommal van egy olyan rész a tanácsadói programban. amikor nem a számokról beszélünk.
Egy másik ügyfelem mondta egyszer, hogy a matek azt adja meg, hol tartunk. A többi meg azt, hogy merre tartunk.



